Skip to main content

Blogolás szabályai

2009. október 1-től a Mennyegző.Hu olvasóinak lehetősége nyílik saját esküvői blog vezetésére és esküvői képtár feltöltésére. Szeretettel várunk minden menyasszonyt és vőlegényt, aki szeretné megosztani velünk a készülődés és a Nagy Nap eseményeit írásos vagy képi formában, szimultán vagy utólag, saját szájíze szerint. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezek a funkciók kizárólag a Jegyespárok részére vannak fenntartva. Az esküvői szolgáltatók által, reklámcéllal feltöltött tartalmakat töröljük ezekből a szakaszokból. Kérünk minden blogolót és képtár-tulajdonost, hogy tartsa be a Fórumszabályzatban eddig is lefektetett alapelveket a reklámmal kapcsolatban.

Blogok

Csilla & Gergő esküvője

Kategória:

Sziasztok!

Megosztom veletek röviden a lánykérés történetét.

Sok-sok évvel ezelőtt (2003-ban) amikor összejöttünk, nem gondoltam a lánykérésre. Aztán ahogy telt múlt az idő, elkezdtem várni, hogy vajon mikor???.

Aztán 2010 májusára egyiptomi nyaralást szerveztünk.

7 év ide vagy oda, nem sejtettem Gergő miben sántikál :) (mint utóbb kiderült akkor már 2 éve várta a nagy pillanatot, egyszer Párizsban majdnem megtette, de nem ítélte elég romantikusnak...:O )

Pár héttel az utazás előtt, végig telefonálta jópár barátnőmet, hogy vajon milyen gyűrűt vegyen nekem. Mindenki mást mondott, csak a fehér arany egyezett. Arról is kifaggatta őket, hogy hol kérje meg a kezem, egyikük a tengerpartot mondta gyertyafénnyel, másikuk a repülőt...

Csilla & Gergő esküvője

Kategória:

Sziasztok!

Egy kis történelem, bemutatkozás:

Menyasszony: 1984. 10. 23-án született. Pomázon él, ott járt oviba, suliba. Hegedülni, gitározni énekelni is tanult. Munkája a környezetvédelem. Szabadidejét szívesen tölti Bodza kutyával.

Vőlegény: 1979.03.07-én születetett, Budapesten élt, tanult, jelenleg Pomázon lakik. Szintén szereti a zenét, csellón és gitáron tanult. Hobbija a társasozás. Nagyon szereti a CSOKIT :P

Közös múlt:

2003 júliusában egy zenekari próbán ismerkedett meg a pár. Hosszas barátkozás után végül egy romantikus szentedrei séta hozta össze az első csókot.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, megéltek együtt, sok boldog és szomorú pillanatot, mely még erősebbé tette a kapcsolatukat.

Csilla & Gergő Esküvője

Kategória:

Sziasztok!

Elindítjuk mi is az esküvői blogunkat!

Üdv:

Csilla és Gergő

Indiány nyári lakodalmunk

Sziasztok,

 

ezennel elkezdem itt a blogomat :)

 

Hamarosan.....

 

E

Eljegyzés

Sziasztok!

 

Hivatalos formát nyújtott a jegyességünk!

Meglepetés volt, nem gondoltam volna, hogy pont ma lesz!

Vásárolni indultunk, és közben be be tértünk egy pár ékszerboltba, ahol nézegettük a gyűrűket! Az utolsóban, ahol már nagyon bolondok voltunk, hisz rengeteget nevettünk , még az eladó is jó fej volt, ezért úgy döntöttünk megvesszük.

Nem tudom miért, de az eladó engedett az árból, és az ajándék dobozt is ajándékba adta! Mi meg csak vigyorogtunk mint két bolond!

A fellegekben jártam, miközben Édesanyámhoz tartottunk!

Útközben még vásárolt a párom egy csokor virágot is!

 

Elkezdődött...

Sziasztok!

 

Lassan 11 éve boldogítjuk a párommal egymást, de nem kapkodtuk el a döntést, ami nem rajtam múlt, de végre elkezdődött! Szervezzük az esküvőt!

Kislány korom óta várom a nagy napot, és most már karnyújtásnyira van.

Pár napja kitűztük az időpontot, 2011 július 23.

Még semmi hivatalos formát nem nyújtottunk sem a család sem a barátok nem tudják, de mindenki sejt valamit.

Eddig sajnos a pénz az ami visszatartott a komoly lépéstől, meg persze a párom aki nem szereti a felhajtásokat.

Természetesen nagy erőkkel belefogtam a szervezés előkészítésbe és a visszaszámlálásba!

Vannak tervek, lesznek viták, de az elkövetkező 10 hónapban remélem megoszthatom veletek minden örömöm, izgatottságom, tapasztalatom!

Beszámoló...

Kategória:

Szombat reggel... szerencsére tudtunk aludni, bár már egy hete fél 5kor felébredtem és keltem. Utolsó simítások a lakáson... még éjjel jöttek az infók unokatesók új nőiről, de neve még nem volt... (ami viszont kellett az ültetőhöz)

Nekiálltam a hajamnak, 1 óra alatt megvoltam, aztán csak raktuk össze a vinnivalót... illetve vártuk, hogy elálljon az eső... de nem... 11re elkészültünk, a fotós is pontos volt, elkezdtünk a lépcsőházba fényképezkedni, nagyon jó volt, féltem kicsit, h majd nem lesz oldott a hangulat, de nem voltunk görcsösek úgy éreztük, végignevettük az egészet, innen egy hoelbe mentünk a rossz idő miatt és ott folytattuk a fényképezkedést. Utólag jobban is örülünk, hogy nem szabadban... nagyok tutik a nyers képek is :-)

a legszebb nap

Kategória:

a legszebb nap a világon.. most már sokmindetn másképpen tennék mint tettem..

tényleg nem kell túlizgulni, úgyis boldog nap lesz.. és nincs lagzi bibi nélkül...

 

Gondok, bakik

Szokták mondani, hogy nincs esküvő problémák, bakik nélkül. A mienk esetében sem volt ez másként, de végül minden szépen megoldódott.

Egy igazán komoly gond volt: párom édesanyja péntek este elesett, megütötte a térdét, ami szombat reggelre a duplájára dagadt. Azt hittük lábra sem fog tudni állni. De nagy erőt vett magán, és az mondta, ha sántikálva is, de mindenképp bekíséri a fiát. És így is lett. Krémezés, borogatás után rendbejött annyira, hogy nem okozott gondot a bekísérés, és még néhány szolid lépés táncra is futotta.

Ruhatéma...

Még mindig :-)

Hosszas nézelődés után találtam egy szalont - kb 50 m-re tőlünk- akik nemcsak esküvői, hanem alkalmi ruhákkal foglalkoznak, de van náluk esküvői is. Itt találtam egy húzott térdigérő darbot-csak most nem tudtam visszamenni cipőstől próbálni, mert a héten a párom szabin van. Majd jövő héten.

Ezenkívűl rájöttem, h mennyire tetszenek az empire fazonú ruhák, és nem utolsósorban egész jól állnak. Azokban is jól lehet tánclni, így már csak majd a kétféle közül kell döntenem.

És rosszhír, hogy ez a zenész, nem az a zenész... igaz ő is nagyon tuti... de nekem az az egy kell! :-) Úgyhogy nyomozok tovább.

Tartalom átvétel