Gondok, bakik

Szokták mondani, hogy nincs esküvő problémák, bakik nélkül. A mienk esetében sem volt ez másként, de végül minden szépen megoldódott.

Egy igazán komoly gond volt: párom édesanyja péntek este elesett, megütötte a térdét, ami szombat reggelre a duplájára dagadt. Azt hittük lábra sem fog tudni állni. De nagy erőt vett magán, és az mondta, ha sántikálva is, de mindenképp bekíséri a fiát. És így is lett. Krémezés, borogatás után rendbejött annyira, hogy nem okozott gondot a bekísérés, és még néhány szolid lépés táncra is futotta.

A polgári esküvőn kétszer is alig bírtam visszafojtani nevetést. Az ilyen pedig láncreakciót indít el. Hallottam, hogy valaki hangosan szuszog mögöttem. Gondoltam, apukám milyen vidám és nevet, és ezen nevetnem kellett, rajtam meg a hugomnak is, ezen a másik tanúnak is... És a végén kiderült, hogy apukám csak meg volt hatódva, és a nevetés inkább szipogás volt.

Az aláírásom sem sikerült. A szokásos módon aláírtam az anyakönyvet, de túl rövid az aláírásom, és kicsit tanácstalanul álltunk az anyakönyvvezetővel egymással szemben, hogy valami írás kellene még oda, de ugyan mi. Végül aláírtam még egyszer.

A templomban csak annyi történt, hogy az egyik gyűrű rácsomózódott a párnára, és a pap időnként nem találta a könyvben, melyik rész következik, és ezt kommentálta is. De ezek igazán személyessé és emlékezetessé tették a szertartást.

A kis túlélőcsomagomban minden volt, ami nem kellett (folttisztító, tű, cérna, pótharisnya gyógyszer...), de a korrektort, rúzst és parfümöt persze otthon felejtettem. Ezeket a család női tagja dobták össze később. Így változatos lett a színem és illatom.

A lagziban már nem volt semmi probléma, vagy ha volt is, azt a CM úgy lerendezte, hogy semmit nem vettünk észre abból. De ezekkel együtt is nagyon szépen, gördülékenyen zajlott minden.