vargakovacstimea, 2009, november 3 - 10:03
Kategória:
Ezt a topikot a nálunk fórumozó zenekarok számára hoztuk létre, hogy szakmai tapasztalataikat megoszthassák egymással. Felhívjuk a fórumozók figyelmét, hogy a jegyespároknak szóló általános zenekari topik (ahová a párokat és a szolgáltatókat is várjuk a zenekarokról, dj-kről szóló általános csevejre) szintén megtalálható a fórumon. Ide kizárólag a zenekarokat várjuk egy kis szakmázásra.
A korábbi fórum ide vonatkozó topikja az alábbi linkre kattintva érhető el:
(a hozzászólások fordított időrendben jelennek meg)
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


















Kedves Tibor! Amennyiben a
Kedves Tibor!
Amennyiben a zenekar nem az ország középpontjából indul el, úgy természetesen osztom a véleményedet. Kicsit önző módon bizony a saját szemszögünkből ítéltem meg a dolgot. Nyilván mindenkinek más és más a meglátása. Talán ezért is lett feldobva a téma, hogy különböző álláspontokat is megismerhessenek a szervezők és a megrendelők is. Való igaz, hogy pl. egy családos embert jóval súlyosabb felelősség terhel, amint autóba ül egy giga party után hajnalban.
Mindezek mellett, mégis azt kell mondjam, hogy egy nagyobb létszámú zenekarnál bizony sokszor ezen múlik a választás, sőt már 3 és 4 fő között is gyakran rezeg a léc.
Remélem más zenekarok, zenészek is bedobják a közösbe a véleményüket, mert kezdek rém kíváncsivá válni én is! :)))
Üdv: Gabci
Sziasztok! Kedves
Sziasztok!
Kedves Gabci
Megértem az álláspontodat,de engedd meg,hogy a témát másik oldalról is megközelítsem.
Mi is hasonlóan hozzátok,ha lehet nem kérünk szállást a pártól,de ha töb mint 100 km-re van a lakhelyünktől a buli,akkor azért finoman érdeklődöm a lehetőségről.
Hogy miért?
A bulit ,szinte szünetek nélkül, végig csináljuk,de reggel 4-5 óra magaságban ,már azért fáradtak vagyunk.Egy korty alkoholt nem iszunk,de akkor is még 200-300 km utat levezetni ,azért az nagyon balesetveszélyes.
Nem tartunk igényt nívos hotelre vagy panzióra,nekünk elég ,ha buli után néhány órát tudunk pihenni, reggel pedig tisztálkodni és ennyi.Erre sztem van lehetőség valamelyik rokonnál is.
Szállás a zenekarnak
Szia Timi!
Most találtam erre a fórumra és látom teljesen kipukkant! :( Azért én ettől függetlenül a tavaly, utoljára feltett kérdésedre válaszolok, mert ha más nem is, de legalább te biztosan olvasod a hsz-eket.
Szerintem nem korrekt a zenekartól, ha szobát is kér még a felléptidíjon és az útiköltségen felül! Magyarország nem olyan nagy, hogy ne lehetne mindenhonnan hazamenni a buli után, feltéve, ha "száraz" a zenekar. Ebben az amúgy is válságos időben még pluszban szállást igényleni egy (pl.) 4 tagú zenekarnak... hát szerintem nagyon lehúzós szaga van. Én úgy vagyok vele, inkább jó sok bulink legyen korrekt áron, mintsem szállásunk Felsőkukutyinban ingyen.
Gabci / Backflash Show Band
Szállás a zenekarnak
Kedves Zenészek!
(ha benéztek még ide)
Zene-zenével az árakról beszélgettünk a 2011-es topikban, és eszembe jutott valami. Nektek mi a véleményetek arról, hogy a fellépti díjon és útiköltségen felül még szobát is kér a zenekar?
Timi
Panaszra nincs okunk!
Kedves Timi!
Azt hiszem a mai gazdasági helyzet kihat valamilyen szinten az esküvőkre is, ennek ellenére azt mondhatom, hogy panaszra nincs okunk. Nehezen indult ugyan a 2010-es év ami egy hirtelen történt telefonszámváltzásnak köszönhető (Meglovasították a telefonomat), de kapcsoltak a kedves emberek és a weboldalon keresztül utól ért minket aki akart. Sajnos nem mindenkinek jut eszébe, hogy megnézze a weboldalt ahol minden elérhetőség megtalálható.
2010-es szezon
Bandes, egyetértek veled mindenben, amit leírtál...
Ti hogy látjátok egyébként, milyen lesz a 2010-es szezon? Telik a naptáratok? Remélem, igen! Lassan kezdődnek az átzenélt szombat éjszakák! Kitartás mindenkinek!
Ez is felhígult!
Az esküvőszervezőkkel kapcsolatban csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy mint más területen úgy ez a szolgáltató kör is felhígult sajnos. Nagyon sok a hozzá nem értő kontár "esküvőszervező" akik csak a pénzt látják a dologban.
Üdv. Mindenkinek!
Sziasztok!
Már nagyon rég jártam itt és most olvastam vissza az eddigi hozzászólásokat.
Az italfogyasztással kapcsolatban részben egyet értek az eddig leírtakkal, amivel nem értek egyet az: "Személy szerint én is be szoktam venni egy pár italt a fejembe (épp ami jól esik, sör, bor, jager, vagy épp 1-2 bali kóla), de nem azért mert ingyen van, hanem azért mert fel húzom magam egy hangulat szintre, és BANZÁJJJJJJJJ !!!!!!!!"
Véleményem szerint nem kell ahoz alkoholt inni, hogy az ember elérje a "buli hangulatot" a hangulatot magunknak kell részben megteremteni amihez adotság kell. És itt jön az, hogy bizonyos szolgáltatóknak némi színészi adotsággal is rendelkeznie kell, mert akármilyen rossz kedve is van aminek számtalan oka lehet (családi tragédia, betegség..... stb.) annak ellenére neki jó hangulatot kell csinálnia ami nem az alkohol elfogyasztásától fog bekövetkezni.
Ezzel nem azt mondom, hogy ne igyon (kedves egészségére), de nem ezen kell múljon a jó hangulat.
... és általánosítani egy-egy
... és általánosítani egy-egy rossz tapasztalat miatt pláne nem kellene. Vannak becsületes esküvőszervezők és vannak nem becsületesek, de ez nagy általánosságban igaz az üzleti- és magánéletben is, ugyebár.
Esküvőszervezők
Gond csak akkor van, ha a szervező úgy hirdeti magát, hogy a szolgáltatóktól kap jutalékot, közben meg nem. Ha meg külön díjért dolgozik, akkor ne tegyen rá semmire, mert abból sülhetnek ki ilyen kellemetlen helyzetek, mint amiről "Akire" ír. Hosszú távon az a fontos, hogy se a megrendelő, se a szolgáltató ne legyen átverve. Ha a szervező el tudja adni magát külön szervezési díjért, az a legtisztább és legjobb megoldás, csak sajnos ma Magyarországon nem itt tart ez a szakma, és csak kevesen tudják így eladni magukat. Vidéken meg szinte senki...
Nekem az esküvőszervezőkkel
Nekem az esküvőszervezőkkel semmi bajom nincs. Megkeresnek, adok egy árajánlatot, és hogy arra ő mennyit tesz rá, az az ő dolga. Ha úgy ítéli meg, hogy többér el tud adni, mint amennyit én kérek, lelke rajta. Nekem - nekünk ebből még soha nem volt utólag gond ill. reklamáció a megrendelő részéről. Valószinűleg megértük a pénzünket.
Akire
Kedves Akire!
Nem lep meg a felháborodásod, mert jogos. Nem tudom, hogy az ilyen szervezők miért tesznek így. Biztos nem akarnak még évek múltán is ebben a szakmában dolgozni...
Bendi!
Tudom, hogy nem rám értetted, nem sértődtem meg. :-)
Egyébként az ilyen nem-szakmai kérdésekben szerintem nincs jó vagy rossz válasz. Lesznek, akik Veled értenek egyet, és becsülik az őszinteséged, és lesznek, akik velem... Minden megrendelő más.
Akire kérésére a 2010-es
"Akire" nevű felhasználónk kérésére a 2010-es topikból áthelyezve:
Hogy is van ez? Beküldő: akire. Beküldés időpontja: 2010, február 21 - 12:39.12:19 Érdekes ez a zenekar italozási téma......... de van egy mégérdekesebb: Miért akar -és húz is- a legtöbb esküvôszervezô a zenekarokon -POFÁTLANUL NAGY ORRAL- tisztességtelenûl nagy hasznot?!? Miszerint a szervezô maga jön a zenekarhoz és közli vele, hogy bárki kérdez a gázsi felôl, 150e. Ft-ot mondunk mindenkinek. Esetleg hajnali 4-kor, amikor be akarja fejezni a zenekar a már 11 órája tartó vigadalmat a 15 darab "hótton" lévô rokonságnak való játékot a zenekar, akkor jön a megrendelô és közli, hogy egy valag pénzt, cirka 250e. Ft-ot fizetett ki azért, hogy jól érezzék magukat. Ez jogos! Ami nem jogos és erkölcstelen az az esküvôszervezôi kapzsiság, mert eladja a zenekart ugyan 250e. forintért de ebbôl magának nem elégszik meg a 10%-kal, hanem 40%!!!!!-ot vesz el a zenekartól, akit meg joggal szivatnak orrvérzésig, mivel megkérték az árat rendesen értük. Át van verve a megrendelô és át van verve a szolgáltató. Nos ez hogy is van kedves bennfektesek?!?!? Tisztelet a kivételnek!
Timi !
Nem kell magadra venni a hozzászólást, mert nem rád értettem.
"mivel az életben nem találkoztunk... Sztem nem is fogunk..........." . most egy világ omlott össze bennem.
Milyen probléma létezik ???????????? Szerintem ezt a problémát most épp te generálod ezen a fórumon, mert kb 10 ével ezelőttre volt jellemző, amit itt leírtatok a zenekarok piázásával kapcsoltban..
Jaaaa, és azt is tudom, hogy miért lép le a szervező 2-kor. /egyébként vannak olyan Program szervezők, Produkciós irodák , akiknek a vezetői-szervezői végig dolgozzák velünk a bulikat./
Timi !
Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->
/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;}Nem kell magadra venni a hozzászólást, mert nem rád értettem.
"mivel az életben nem találkoztunk... Sztem nem is fogunk..........." . most egy világ omlott össze bennem.
Milyen probléma létezik ???????????? Szerintem ezt a problémát most épp te generálod ezen a fórumon, mert kb 10 ével ezelőttre volt jellemző, amit itt leírtatok a zenekarok piázásával kapcsoltban..
Jaaaa, és azt is tudom, hogy miért lép le a szervező 2-kor. /egyébként vannak olyan Program szervezők, Produkciós irodák , akiknek a vezetői-szervezői végig dolgozzák velünk a bulikat./
Bendimusic!
"most lelövöm azokat /olyan ismerősök, akiket személyesen ismerek és keményen mást állítanak magukról, mint a valóság/"
Ezt nem veszem magamra, mivel az életben nem találkoztunk... Sztem nem is fogunk. :-) A két előző hozzászóló pedig majd megvédi magát, ha úgy érzi, hogy reagálnia kell egy ilyen önlejárató hsz-re. De sztem nem teszik, mert ennél több eszük van (sokkal).
De legalább egyértelműen kiderült, hogy létezik a probléma, amiről beszéltem.
Egy dologban azonban egyetértek Veled, Bendi: minden tiszteletem azoké, akik végigcsinálnak egy lagzit (értsd teljesen a végéig) a jó kis magyar részeg vendégekkel.
Annak, hogy miért lép le a szervező hajnali kettőkor, szakmai okai vannak, de ebbe most nem bennék bele. Aki kicsit is rálát a munkánkra, az úgyis vágja, aki meg nem, annak nem most fogom elmagyarázni.
Piálás !
Sziasztok !
Igaz, már rég nem írtam ide, de most lelövöm azokat /olyan ismerősök, akiket személyesen ismerek és keményen mást állítanak magukról, mint a valóság/, akik majd elkezdik magukat fényezni a piával......... stb-vel kapcsolatban.
Nos, igen szerintem ez "KOCKA FEJŰSÉGRE" vall, mivel ha jobban belegondolok, én sörtől-bortól is be tudok úgy állni mint a rajszög ez csak mennyiség függő. Az más kérdés ha elcseszek egy esküvőt a piálás miatt, az rám fog rossz fényt vetni, nem pedig a szervezőre, vagy a vendéglátóra. Személy szerint én is be szoktam venni egy pár italt a fejembe (épp ami jól esik, sör, bor, jager, vagy épp 1-2 bali kóla), de nem azért mert ingyen van, hanem azért mert fel húzom magam egy hangulat szintre, és BANZÁJJJJJJJJ !!!!!!!!! de utána üdítő mert vezetek. Nekem semmi bajom nincs a szervezőkkel, de aki elkezd pattogni, azt leugatom, mert nem a főnököm ! Bele lehet írni a szerződésembe hogy milyen legyen a frizurám, milyen színű legyen az ingem, milyen színű legyen a cipőm fényezése, de azt akkor tessék is megfizetni. ! Amúgy meg a szervező lelép a buliból ( 3 után indul a kultúr lény) , Én meg ott maradok az alkoholtól túlfűtött "vendégekkel" és józanul nekem kell elviselni a részeg magyart, nem pedig a kemény pontokat megfogalmazó szervezőnek, aki ha valami gond van, akkor áthárít minden felelőséget!..........
Szolgáltatók alkoholfogyasztása az esküvőn
Sziasztok!
Nagyon köszönöm a válaszokat, igazából megnyugtat, hogy mégsem én vagyok a kockafejű (ebben legalábbis, :D :D :D). Néha már kezdem pedig ezt hinni.
Tibi, teljesen igazad van abban, amit írtál, hogy ha valaki piázni akar, akkor meg is oldja. És visszakérdezni is igen meredek volt azért, nem, hogy magyarázzam meg, mi az, hogy az étel- és italfogyasztásba nem tartozik bele a rövidital. Na, hát meglátjuk, mi sül ki belőle. Igazából erről mindig a pár dönt, ha őket nem zavarja, engem sem fog. De azt is teljesen elfogadhatónak tartom, hogy a végén a gázsiból levonom az elfogyasztott tömény árát (már, ha tényleg nem a laposüvegből issza a delikvens - Te jú ég, ez eszembe sem jutott :D).
Itt vidéken egyébként, nem hiszitek el, de egy zenekart nem tudnék mondani, ahol nem volt ez probléma. A legtöbb esetben a pároknak megvannak a saját kedvenceik, ezért velük többnyire ők szerződtek, de ha ott voltam, mint az esküvőért felelős szervező, akkor volt, hogy finoman megjegyeztem, hogy kicsit tán mérsékelni a pálinkafogyasztást (csoda, hogy nem vertek még meg, hehe).
Egy esetben lettem baromi pipa, Andi, Neked tudom, hogy meséltem, de lehet, hogy a többieknek is. Az étteremben voltam délután kettőkor, amikor megérkezett a zenekar beszerelni (esküvő 4-kor egy másik településen), és egyszer csak jön a felszolgáló, hogy adhat-e a zenekarnak a lagzis piából. Kb. a szívverésem is megállt, annyira elképedtem. DÉLUTÁN KETTŐKOR! Na, eligazítottam finoman őket, hogy ezt nem nagyon kellene erőltetni. A zenekarvezető (aki a párnak rokona volt) megpróbálta viccel elütni a dolgot, és mivel nem én szerződtem velük, mondtam, hogy nem fogom lesni őket, rájuk bízom, de szerintem nem kellene. Aztán gyors versenyautózás a vőlegényes házig, ki tudja előbb elmesélni az örömapának a történetet :-) Én nyertem, és megdicsért a pasi, hogy jól tettem, hogy szóvá tettem... Ez persze nem akadályozta meg a fúvósokat abban, hogy hajnali kettőre vagy háromra eltűnjenek a színpadról... Nekem spec annyira botfülem van, hogy ha a vőfély nem szól, észre sem veszem, és a násznép is táncolt végig, úgyhogy a szolgáltatás színvonala nem csökkent emiatt, de azért szerintem ez nagyon ciki helyzet volt.
A másik, amit írtál, Tibi, hogy akinél ez felmerül, az Nálad eleve szóba sem jöhetne. Ez így tényleg jogos, de szerintem nagyon kevés párnak jut eszébe, erre rákérdezni, vagy nem is mernek. Ott meg már úgy vannak vele, hogy nem érdekli őket, nem fognak balhézni. Én már csak azért sem merném megtenni, mert mi van, ha hajnali egykor faképnél hagy a zenekar, mert balhéztam? Bár, azért azt kétlem, hogy ezt blamát bárki megengedné magának.
Összegezve, örülök, hogy más is hasonlóképp gondolkodik, és úgy látszik, van azért remény e téren! :-)
érdekes téma
Nagyon érdekes olvasni mind Timi történetét, mind pedig az eddigi hozzászólásokat. Mint szolgáltató, gondoltam, hogy én is érintett vagyok a témában picit. Igaz, én sosem iszom alkoholt, nagyon ritka az, hogy egy-egy koktélt megiszok, de abból is inkább az alkoholmenteset. És a fiúk, akikkel együtt dolgozok, szintén így vannak ezzel. De úgy gondolom, hogy a magánéleti ivás az egy dolog. A munka teljesen más. Én elképzelhetetlennek tartom, hogy igyak egy esküvőn mást mint a rostos őszilé vagy a kóla... (és társaik). Hiszen munkába megyek. És nem hiszem, hogy az irodai dolgozó, vagy a nővér a kórházban, vagy a tanárok az iskolában innának a munkahelyükön. Hiszen azt mindenki botrányosnak tartaná. Nekünk olyankor az esküvő a munkahelyünk, és kész. És annak megfelelően, ahhoz illően kell viselkedni.
Hogy kell a hangulatfokozás? Nem tudom, nem vagyok zenész, ehhez nem tudok érdemben hozzászólni. Csak azt tudom, hogy nekünk is fontos, hogy jó hangulatban készüljenek a felvételek. És mi szimplán jól tudjuk érezni magunkat ital nélkül is. Nagyokat tudunk nevetni, néha egy eldugott sarokban megtáncoltatjuk egymást ha a kedvenc dalunk szól, és egész este kedvesen mosolygunk mindenkire. Ezért is jó csapatban dolgozni, mert egymás hangulatát pörgetjük. És nem kell hozzá ital.
Hát bocsánat, ha kicsit hosszú voltam, de ez az én véleményem. És gondoltam én is megosztom veletek. Puszi mindenkinek, sziasztok!
Timi, a konkrét kérdésedre az
Timi, a konkrét kérdésedre az őszinte válaszom:
Amelyik szolgáltató töményet AKAR inni, azt nem gátolja ebben a szerződés kitétele, még úgy sem hogy a személyzet felé intézkedsz, hogy az xy szolgáltató nem kaphat rövid italt. Ha annyira kívánja, hoz magával amennyit csak akar a nagykerből. És Te, ha szerződésszegésen éred, mit tudsz vele csinálni mondjuk este 11-kor? Csak gázsilevonással tudod büntetni, de ennek mértékét szintén a szerződésben kell előre leszabályozni. Ne felejtsd el teljes jogú felnőtt emberekkel szemben kell intézkedni nagyon kényes helyzetben.
Az alkoholfogyasztás mindig
Az alkoholfogyasztás mindig is hálás téma. Sajnos sok nagyon tehetséges és kiváló kolléga csúszott-csúszik meg ezen a banánhéjjon. de azért azt nem hinném, hogy nálunk zenészeknél magasabb az iszákosok aránya, mint bármely más területen. Egyszerűen a sajátos helyzetünkből adódóan jobban figyelnek ránk.
Én a magam részéről azt a mentalitást, hogy ingyen van akkor mindent bele, zsigerből elvetem, de nem csak a tömény italok vonatkozásában, hanem bármely más ital és az étel vonatkozásában is. Csak azért, mert benne van a szolgáltatói szerződésben az étel-ital fogyasztás, nem kell- lehet túlzásba vinni egyiket sem.
Ha pl. túlzásba vinném az evést, nem is bírnék hajnalig énekelni hányinger nélkül, de ez a fúvósokra is vonatkozik. A levegőt ugyanis nagy intenzitással rekeszből nyomjuk, és ez bizony hatással van a gyomorra.
Az italról: Hogy ki mit szeret és mit iszik szívesen azt akkor eldöntheti, ha saját maga a fizető. Egy esküvőben az persze természetes, hogy mindenféle italból többfajta van, de ezt nem miattunk zenészek miatt csinálják így, hanem a vendégek ízlését próbálják minél szélesebb skálán kiszolgálni a házigazdák.
Én személy szerint könnyű helyzetben vagyok, a töményet nem szeretem, nem is bírom, nyáron néhány sör, télen inkább néhány pohár bor vacsora előtt - alatt épp elég. Ezután meg jöhet az ásványvíz, mert ugye az autó sem magától megy hajnalban haza, és felelősséggel tartozom a zenekar többi tagja felé. De ugyanakkor elvárom a zenekarom tagjaitól is a felelős mértéktartást. Én nem úgy tennék különbséget, hogy nem ihat rövidet, csak enyhébb alkoholos italokat, hanem úgy, hogy tudja, mennyit ihat belőle bűntetlenül.
Sajnos a nyári kánikulákban 1-2 rövid gyorsan megárt, de ezt tudnunk kell, és ennek megfelelően fogyasszuk, már akinek ízlik. No, ezt a mértéktartást felejtik el bizonyos esetekben a kollégák, és ezért kerülhetünk mi "mások" olyan megalázó helyzetbe, hogy szerződésben szabályozza a megrendelő az italfogyasztás mennyiségét-minőségét, tegyük hozzá az ő szemszögéből jogosan. - velem ez idáig 1x fordult elő - Elfogadom, mit tehetnék mást, de azért azt elmondanám tanács-megjegyzésként a pároknak, hogy az már régen rossz, ha a leendő zenekarukkal, életük legfontosabb eseményének hangulatcsinálóival, ilyen megszorításokat kell előre foganatosítani. Amelyik zenekarnál ilyen dolog felmerül, az az én mércém szerint már ki is esik a merítésből. Sorban áll mgötte 10 másik, akinél az alkoholfogyasztás fel sem merül tényezőként. Nem szabad elbagatellizálni a zenekarok szerepét és felelősen csak tiszta fejjel lehet dolgozni.
tömény
Szerintem ha olyan a szerződő partner, hogy úgysem inna, akkor nem akad fenn ezen és ez a kitétel a szerződésben legfeljebb feleslegesnek bizonyul. Ha meg olyan, hogy ez egy kényes pont, akkor pedig jogos, ha szabályozva van...!
(pont, mint a házassági szerződés, szerintem...)
Amúgy, szerintem a szolgáltató itt dolgozik, nem mulat. Vacsorát természetes, hogy kap, igyon is hozzá üdítőt, esetleg egy pohár bort vagy egy sört, de a töményet nem látom indokoltnak.
Más kérdés, hogy vannak olyan típusú vendégek is, akik lagziban kötelességüknek érzik, hogy kiegyék-kiigyák a párt a vagyonukból... egyszer hivatalos voltam egy lazgiba az akkori pasimmal, és odafelé a vonaton a pasi a szemembe nézett és közölte: na most legalább három kiló húst meg kell enni... (nem tartott soká a románc :-))))
Szolgáltatók alkoholfogyasztása az esküvőn
Sziasztok!
Akkor most vitát generálok, mert nekem ez egyszerűen nem megy a fejembe!
Őszintén mondjátok meg, szerintetek tényleg elfogadható, hogy egy szolgáltató töményet igyon az esküvőn? Tudjátok, hogy én szinte soha nem iszom (sör-bor-pálinka nálam az a kategória, amit lenyelni se tudnék, max. a bort, ha "nagyon muszáj), de azt megértem, hogy a nyári melegben szomjoltónak megiszik az ember (a szolgáltató is, hiszen ő is ember :)) néhány pohár sört vagy a vacsorához bort, de tényleg ennyire elfogadhatatlan, hogy ne igyon töményet?
Épp most kötöttem egy szerződést, amire a szolgáltatótól kaptam tervezetet. Ebben - jogosan - benne volt, hogy a megrendelő étel- és italfogyasztásról gondoskodik a szolgáltató részére. Ez teljesen okés, ha a párnak nem jut eszébe, én figyelmeztetem rá, vagy ha húzza a száját, elmondom, hogy tán mi is emberek vagyunk, stb. Viszont a fenti bekezdésbe beleírtam, hogy a röviditalok ebbe nem tartoznak bele. Megjegyzem, ötcsillagos szálloda, horror árakon, már csak ezért sem akarna a pár többszáz forintért felesekkel itatni olyan embert, aki tulajdonképp dolgozni megy oda... Meg egyébként is.
Én azt is megértem, hogy a hangulatfokozáshoz kell a saját jó hangulata is az embernek, de ehhez nem elég a sör meg a bor, ami egyébként benne van az italcsomagban? Mondjátok meg nyugodtan, ha én vagyok a kockafejű, de számomra ez elfogadhatatlan. Már csak azért is, mert igenis ismerek olyan zenekart és cm-et, vőfélyt, aki nem iszik töményet az esküvőn (max. sört vagy bort pár pohárral, de leginkább vizet meg üdítőt). Mivel én nem iszom, nekem nem nehéz ezt betartani, de hogy néznék már ki, ha sör-Jäger kombóval vonulásznék egy esküvőn???
Na, bocs, hogy kiöntöttem a lelkem, csak épp az ominózus szolgáltató aláírta ugyan a szerződést, de kérte, hogy a töményre vonatkozó részt magyarázzam meg, mert nem érti... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Hát igen, egy jól
Hát igen, egy jól megfogalmazott, korrekt szerződésnek, - vagy hiányának -, milyen messzemenő következményei lehetnek. És sajnos általában a vétlen issza a levét.
Viszont van, hogy mások
Viszont van, hogy mások baromságának a (következő), vétlen pár issza meg a levét. Nekünk pl nem engedték a parkban tartani az eskit Martonvásáron (egy randa terem volt az alternatíva...), egy elvetemült korábbi csapat miatt, akik autókkal rodeóztak a gyepen, aztán bedobálták a székeket a tóba. Nem lehetett gyenge este... Elmúlt pár év, lenyugodtak, nyilván rájöttek, mitől esnek el, és most már, ahogy hallom, megint engedik, csak épp mi voltunk akkor-rosszkor-rossz helyen... Választottunk másik helyszínt, de nagyon sajnáltam ezt a hülyeséget. Miből állt volna belefogalmazni a szerződésbe a károkozás megtérítését.
Mielőtt hamis kép alakulna ki
Mielőtt hamis kép alakulna ki az esetleges olvasóban, nem ez a jellemző, amit itt taglalunk pár hozzászólás erejéig, de az a néhány elvetemült kivétel elégé mély nyomot hagy az emberben.
Persze ez is visszavezethető pl. a rossz helyszinválasztásra, amiben az esküvőszervező sokat tud segíteni, hiszen ő kívülről látja a helyszinek sajátosságait, befogadóképességét, és nem az üzletvezető szemével akarja tüzön-vizen keresztül eladni a saját helyszinét. Néha a tapasztalatlan párok olyan elképesztő kompromisszumokba mennek bele, amit utólag egyszerűen csak elviselni lehet, de semmiképpen nem nevezhető jó választásnak.
Igen, sajnos a megrendelők is
Igen, sajnos a megrendelők is nagyon sokszor, a vendégek meg még annál is többször elfelejtik, hogy a zenekar, a fotós és a videós többmilliós technikával érkezik a lakodalomba...
Nagyon sajátos a helyzetünk,
Nagyon sajátos a helyzetünk, mert ha belegondolok, magunk ellen dolgozunk. Ugye minden eszközt bevetünk, és mindent elkövetünk a hangulat felkorbácsolása érdekében, hiszen ezt várják el - jogosan- tőlünk. Ugyanakkor ilyenkor történnek a "balesetek" a cuccal stb. Ó, de hányszor szóltam a trombitás páromnak, hogy álljon elém, mert menten elsodornak, és az idegtől összeszűkült gyomorral nem lehet sokáig hangulatot kelteni. Sorolhatnám, de hiszen mindenkinek vannak ilyen és hasonló történetei. A lényeg: a technika ára az egekben, a kulturált szórakozási forma - tisztelet a kivételnek - a béka segge alatt. Ez arra sarkallt, hogy elkerülendő az helyszini szóváltásokat egy-egy ilyen megalázó helyzetben, a vállalási szerződésben röviden, de velősen rögzítem hogy:
A megrendelő kötelezettséget vállal rendezvényén, a vendégei által a zenekar technikai eszközeiben okozott kár megtérítésére.
Így nem egy ismeretlen, netán illuminált embertársammal kell vitatkoznom, hanem egyszerűen benyújtom a számlát, és a megrendelő majd "leveri" a vendégén.
Jó éjt: Tibiton
Ühüm
Sziasztok!
Hát igen, ezek kemény dolgok. Persze, nyilván tudni kell kezelni ezeket az egyéneket is. Én pl a hangfal állványt rakom el utoljára... :):):) Bár, mikor mi pakolunk már vendég nemigen van a láthatáron. Történt egyszer sznob lagziban voltunk, agyba-főbe dícsérték a zenekart, de a tánc valahol akadozott... Egyik nem szomjas "kedves vendég" (azt gondolta ő a showman) elkérte a mikrofonomat. Mondtam inkább adok egy vendégmikrofont, azt nyüstölje. Már itt rámkötött, hogy neki az URH-s AKG nem jó, neki a Shure Beta 58. Mondtam neki, hogy meg lehet vásárolni... (persze finoman) Belenyugodott a "sz...r" AKG-be, erre ő r&rollt akar énekelni, a csókkirályt. Okés elkísértük, dob, zongora. Akkor na mégegyszer, kilencedszerre unalmas volt, erre (persze figyelmeztetés ellenére) a miksit beledugta a hangfalba, ami abban a pillanatban olyan szinten kezdett gerjednim, hogy majd leestem a székemről. Elkértem a mikrofont, amit természetesen nem akart ideadni. Elmagyaráztam neki, hogy nagyon jópofa gyerek vagy, de nekem egy hét mulva ugyanígy kell a cucc és nem romokban. Megsértődött a mikrofont bedobta a sarokba. Ok, lenyeltem. Mindezt végignézte 100 vendég (ekkor már ők sem mosolyogtak). Én leültem vacsorázni, az emberünk a fejem fölött mondta, szóltam a vőfélynek. Végre elvitték a srácot. Reggel kiszámláztam a mikrofon felét (akkori értéken, nyilván leinformálódva) az örömszülőknek, akik háborogtak. De megnyugtattam őket, majdcsak kijózanodik a mókás fiú, és őrajta hajtsák be. Kicsit felnyitottam a szemüket -bár már későn-, hogy meddig lehet elmenni egy vendégnek és akkor még nem is balhéztam. Bár nem vagyok olyan típus, de van egy határ. Bátran kijelentem EGYIK SZOLGÁLTATÓ SE, LEGYEN AZ VIDEÓS, VŐFÉLY, SZERVEZŐ, FELSZOLGÁLÓ, ZENÉSZ, nem lába kapca senkinek. Megtanultam tűrni, néha nem kellett volna, de próbáltam ember maradni. Viszont legtöbb esetben szót lehet érteni még a részeggel is. Megoldás legyél te is részeg, mert két részeg megérti egymást... Csak vicceltem, ez komoly dolog. Itt kemény értékek vannak és abba egyik kedves vendég sem gondol bele, hogy holnap is lesz...
Na szép napot kedves mindannyiótoknak. Üdv N
Ez kemény. Sokan tudnának
Ez kemény. Sokan tudnának mesélni hasonlókat! :D Engem max. táncolni akartak felkérni, de mindig volt ott valami pasi szolgáltató mellettem, aki "megvédett". Múltkor a csokiszökőkutas pasi mutatta meg a delikvensnek a jegygyűrűjét :D :D :D Vicces volt.
Engem egyszer meg akartak
Engem egyszer meg akartak verni, mert nem adtam oda egy részeknek a kamerámat..... hirtelen ő akart kamerázni a lakodalomban. Alig tudták rólam levakarni a családtagok... Egész este járt utánam, amikor meg kijózanodott mintha mi sem történt volna...
Ügyeletes b... a lagziban
Na, ebben (is) igazad van Nándi. ! :-) Sajnos.
Minden lagziban van ügyeletes b..., aki beleköt vagy a felszolgálóba, vagy a zenekarba, vagy a vőfélybe, vagy a szervezőbe, vagy valakibe... Én a legrészegebb vendég címet is ki szoktam magamban osztani :D A saját esküvőmön is volt mindkettő :D Evvan. De velük nem kell foglalkozni, mindegyikből csak a pia beszél, ez meg egy olyan helyzet, ahol folyik a pia. Szerintem gyakorlott esküvői szolgáltatók ehhez hozzá vanna szokva, és nem veszik a lelkükre. :-)
Szerintem semmilyen vita
Szerintem semmilyen vita nincs itt. Ugyanarról beszéltünk mindketten Tibitonnal, ugyanúgy látjuk a dolgokat mindketten.
Aha megjöttem!!!
Sziasztok.
Akinek még nem kívántam volna BUÉK így februárban, de jobb később, mint soha.
Igazából nem is értem miért, de lassan alakul már a vita megint :):).
Egyébként szerintem mindenkinek igaza van. És ahogyan Tibi is írta: akinek nem tetszem nem hív. De a "fizető" szava szent. Nyilván ebben az esetben elég érdekes, hisz nem egy emberről van szó, mint egy rendes "üzlet" lebonyolításában. És vajh ki fogja eldönteni, hogy jó, nagyon jó, gyenge, esetleg rossz a zenekar. Én még nem játszottam olyan buliba, ahol ne lett volna legalább 1 ügyeletes. Ő képes a te hangulatodat tönkrevágni, akkor meg vége a bulinak, ha már a zenésznek nincs hangulata. Bonyolult ez és szerintem mindenki tapasztalt már a saját bőrén ehhez hasonlót. A másik amit vallok: ha minden buliba átlagosan 85% minőséggel játszol (persze törekedve a 100%-ra) már elfogadható. Nyilván a kötelező kombiné dalokat tudni kell, de 180 főnél (egyébként tök mindegy hány fő) nem játszhatsz 180 stílusban (nincs is annyi hihi). Na néha hozzászólok majd ilyen Dr Csernusosakat. Nem személyeskedem, inkább megosztom véleményem. Persze, ha valaki nem kíváncsi rá, írjon nyugodtan megbeszéljük az okát. Maradok tisztelettel... Szép estét Hölgyek, Urak
Szia Tibi! Igen, tudom, hogy
Szia Tibi!
Igen, tudom, hogy sok esküvőt végigzenéltél több felállásban. Nem emlékszem, hogy írtam volna a zenekar létszámára bármit is. Én csak azt mondtam, hogy olyat érdemes választani, akinek repertoárjában szerepel ez is, az is. És az előzetes megbeszélés fontosságát emeltem ki.
Ergo, mindenben egyetértünk, amit leírtál! :-)
Az utolsó bekezdéseddel is abszolút egyetértek, de az is kétségtelen, hogy baromi nehéz összeállítani úgy egy referenciaanyagot, hogy az tükrözze a zenekar nyújtotta színvonalat. Ezért is bíztatok mindenkit arra, hogy élőben is hallgassa meg a kiszemelt esküvői zenekart, és lehetőleg egy esküvő alkalmával. Jégre még ekkor is lehet lépni, mert még ilyenkor is sok buktató lehet, de ezek már csak extrém esetek: lehet, hogy a zenekar tök jó, de éppen az ott töltött félórában mégsem táncol senki (mert épp vége van egy pörgős blokknak, és alig kapnak levegőt, vagy egyszerűen fat..ű a násznép, vagy épp teleették magukat tortával :-)), de az is lehet, hogy a pár pont jó félórát kapott el, mert mindenki táncol, de egyébként az egész estét tekintve mégsem nyújtja azt a banda, amit a pár elképzelt (ilyet is hallottam már). Mindenesetre, a zenekar kiválasztására igenis sok időt kell szentelni, mert nagyon fontos a szerepük a lakodalomban.
Az a baj, hogy a legtöbb utólag háborgó pár a legjobban hibás, hiszen nem tudom elképzelni, hogy elegendő energiát és időt szántak a zenekar kiválasztására. Ahogy Te is elmondtad, Tibi, előzetesen egyeztettek, vannak demók, ott a lehetőség, hogy élőben meghallgassanak, és ha ezek után nem azt kapják, amit ők vártak, akkor nem a zenekarral van a baj.
Timi én már jónéhány esküvőt
Timi én már jónéhány esküvőt végigmuzsikáltam egyedül és 5 tagú zenekari felállásban is.
A lényeg a sokoldalúság, ami minden tánczenekar erőssége kell(lene) hogy legyen, és a bőséges repertoár. Ha ez meg van, akkor nem érhet senkit meglepetés.
Manapság a megrendelővel a tárgyalás folyamán részletesen megbeszéljük az ekvárásokat, és persze a prioritásokat is, gondolva az előre nem látható helyzetekre.
Persze, nem feledkezhetünk meg ezek mellett az empátiáról. Számomra mindig is az ember, a zenész volt az első és nem a technika, a gép. Mindig is felszólaltam a technokrata szemléletű zenélés ellen.
Még egy lényeges: a jó hangulat nem zenekari létszámtól függ. A zenekar létszáma -jó esetben- csak a hangzásképet színesíti.
Csabi!
Felvett anyagaink számomra vállalhatóak. Mi esküvőket is játszó tánczenekar vagyunk, ezt akarja szándékom szerint képviselni a honlapra feltett zenei anyag. Akinek nem tetszik, az nem minket fogad meg. Ennyire egyszerű.
Látod, Andi, egy hsz-en belül
Látod, Andi, egy hsz-en belül tudtál példát mondani mindkét verzióra. Tehát, igenis előfordulhat, hogy a pár mellényúlhat, ha nem veszi figyelembe a násznép összetételét. Vagy egyszerűen rossz volt a zenekar azon a másik eskin. :-)
Csabi, ez persze teljesen más
Csabi, ez persze teljesen más tészta, ha mindenkivel napi kapcsolatban vagy. Így biztos nem lesz gond a zeneválasztással. Én a nagyobb eskikről hoztam példákat, ott már mellé lehet nyúlni.
Pár ízlése kontra násznép
Hogy mennyire életszerű, hogy a párnak más az ízlése, mint a násznépnek? ABSZOLÚT! Hidd el nekem, Mangu! Nem egy ilyet láttam. És ezt nemcsak zenére értem. Nagyon mellé lehet ám lőni. Ha Nálatok ez nem így volt, akkor bizony örülhetsz Te is meg a násznép is, mert jól ismered őket. Az "enyéim" viszont lövöldöznek mellé rendesen néha...
Csak néhány példa (ugyanattól a pártól):
Elmélet: ó, a mi vendégeink bort meg pálinkát isznak, abból kell rengeteg!
Valóság: mindenki sört meg Jägert ivott, és pálinka fogyott vagy 1 liter a 120 fős lagzin, és a bor nagyja is megmaradt.
Elmélet: ez a társaság nagyon bulis, azért teszem őket a zenekar mellé.
Valóság: én nem akarok ennél az asztalnál ülni, miért mi vagyunk a legtávolabb?! (és szépen végigülték az estét - nem azért, mert nem volt jó a zenekar)
Aztán egy másik példa kedvenc "életem első esküvőjéről" - mármint, amit szerveztem:
A kaját 3.000 Ft/főből kellett kihoznom, a zenekart viszont az esküvő előtt 2,5 (!!! nem túlzok) leszerződtették 250.000 Ft-ért (3 fő). Egyik környékbeli top zenekar volt. A násznép csupa rokon, középkor és felette, fiatal alig-alig. Kettőkor otthon voltunk...
Szóval, lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de igenis nagyon gyakran előfordul, hogy a násznépnek más az ízlése, mint a párnak. Ezért kellene szerintem mindenkit kielégíteni tudó zenekart választani. És a piac tele van ilyenekkel.
mellényúlás
Nekem is az a véleményem, hogy a pár ismeri a násznép zenei stílusát is. Persze mindig vannak kivételek, és soha, de soha nem lehet mindenki maradéktalanul elégedett. De nem is az a cél, hogy 100-ból 100-an legyenek elégedettek. 100 emberből ha 85nek eltaláljuk az ízlését, akkor csudajó bulis hangulat lesz. Nálunk összesen 60-an voltunk. Ebből 58 ember zenei ízlését maradéktalanul kielégítette az, amit mi kitaláltunk. A maradék kettő? jót beszélgetett egymással. Megjegyzem, az ő gyerekük esküvőjén olyan zene volt, amit ők kedveltek, csakhogy 100-ból összesen 10-en táncoltak...
Szóval pont emiatt szép az, hogy ennyi jó zenekar van, és annyi féle zene amit választani lehet.
Manguszta, Timcsi: ahogy mi
Manguszta, Timcsi: ahogy mi itthon számolgattuk a meghivottakat a lakodalomba alig tudtunk összeszedni 45 főt.... kicsi a család. Ezt a pár főt meg nagyon jol ismerem, hasonó az ízlése mindenkinek mint nekünk:) Nem fogunk vitázni a zenén úgy gondolom:))))))))
De szerintetek ez mennyire
De szerintetek ez mennyire életszerű? Mármint, hogy a násznép homlokegyenest más stílusra gerjed, mint a pár? Ugyan én csak magamból indulok ki, de a családom és a barátaink valahol ugyanabból a kultúrkörből kerülnek ki. Merthogy ugye a családnak nagy hatása van az ember ízlésfejlődésére, a barátokat meg aszerint választjuk, hogy mennyi bennünk a közös. Akkor meg, mégse foghatunk nagyon mellé, nem?
Persze ott vannak a viszonzásból-meghívottak is, ha vannak egyáltalán, de kezet a szívre, tényleg érdekel-e bennünket egy idegen véleménye-ízlése, akit lehet, hogy soha az életben nem látunk viszont...?
Nem tibiton ellen akarok én
Nem tibiton ellen akarok én most beszélni, csak hirtelen ő jutott eszembe... Megnéztem néhány perce a weboldalát és láttam a demok között egy jopár zenét. Én megszaladnék ha ilyen menne a lakodalmunkba. De mégegyszer hangsúlyozom nem a zenekarukra értem ezt, csak a zene stilust nem kedveljük ami a demokba bemutatásra kerül. Tibiton, ne haragdjuk rám tényleg csak azért jutott ez eszembe mert a Te weboldaladat néztem utoljára....
Nah de hát mindenkinek más az izlése, ezért van ezer fajta zenekar, zenész, lehet válogatni kinek a kedvére valót.
Timcsi:))) csak úgy..:D
nah ez igaz...
nah ez igaz...
Én mindig azt mondom a
Én mindig azt mondom a párjaimnak, hogy olyan zenekart kell választani, aki ezt is játszik meg azt is. Mert azért a násznép is ott van. Lehet, hogy a pár x fajta zenét szeret, közben a násznép meg tök másra mozdul. Egy jó zenekar úgyis látja, hogy mire vevő a násznép, és azt fogja játszani. Én ezt a profikra szoktam bízni. Ugyanakkor, tudom, vannak, akik azt gondolják, ha ők, mint megrendelők, akik fizetnek, azt is megmondhatják, hogy a bocibocitarkát játsszák egész este (sarkítok! :-)). Ez is egy nézet, csak én ezt nem osztom. Nekem az volt a fontos, hogy a násznép jól érezze magát. Egy-két dalt (EDDA) kikötüttönk, hogy mi ne legyen, mert a vőlegényem utálja, de a többit rájuk bíztuk
Ahogy korábban is beszéltünk erről, az a fontos, hogy a két fél ismerje az elvárásokat és lehetőségeket a szerződéskötés előtt. Ha ezeket tisztázzátok, akkor utána nem lesz csalódás a vége.
Gondolom, Tibiton is valahogy így gondolja ezt, de várjuk meg, hogy ő mit mond...
Én nyáron voltam egy olyan
Én nyáron voltam egy olyan lakodalomban, ahol az ifjú pár úgy kérte fel a zenekart, hogy ők semmi mást, csak lakodalmast akarnak hallani az egész lakodalomban.
Így is kezdték, de utána áttértek egy másfajta stliusba... egy ideig hallgatta a pár, de utána csak odamentek és szoltak nekik, hogy ők ezt nem szeretik, azt kérnék, hogy mulatos zene legyen... felsorolt a pár egy csomó számot... a zenekar a negyedét ismerte csak és kijelentették, hogy ők aze gész este 1/3 mulatosat játszanak, 2/3 másfajta zenét... A pár nem volt rámenős, inkább olyan ráhagyos tipus mind a kettő... gondolták hát ha ezt tudja akkor legyen.
Én jobban fel voltam háborodva mint ők:):) De akkor miért igérték azt amikor felkérték, hogy az lesz ahogy a pár kéri?
Ezt csak azért irtam le, mert ha az én lakodalmamra egysezrcsak sor kerül, én is csak lakodalmas, mulatós zenét szeretnék, legyen az lassú, gyors. Ha ilyen helyzetbe kerülnék biztos rossz kedvem lenne végig...
A január azért általában
A január azért általában régebben is uborkaszezon volt... 2004 óta lógok itt, mindig is úgy volt, hogy az eski után pár hónappal még jöttek a lányok, aztán el-elkoott az érdeklődés, az újak meg sokszor tavasz környékén jöttek - hányan úgy, hogy még van 2-3 hónapunk és most kezdünk szervezkedni :-))) Hozzájött még a válság stb... Én még nem temetem a fórumot :-)))
Bár az is nagyon igaz, hogy a lányok hajlamosak nem a különböző topicokban megvitatni a különböző témákat (ahogyan régebben sokszor szét-chat-elték a tematikus topicokat :-)) és az is igaz, hogy egyes "évfolyamok" különbözőek is tudtak lenni. A 2004-2005-ös lányok nagyon klasszak voltak, a 2006-osak elég furák, 2007-től jött össze megint egy jó csapat...
A zenekari topicot én is sajnálom, de majdcsak összejön-feljön megint egy klassz, beszélgetős banda.
A fórum a honlapnak "csak"
A fórum a honlapnak "csak" egy része, igaz, a legfontosabb része. Emellett azért más funkciói is vannak, pl. számos cikk található a magazinban (Andi "tollából kipottyantakkal" együtt), és én összességében nézem a statisztikákat...
Kedves Andrea! Nagyon
Kedves Andrea!
Nagyon örülök a hozzászólásodnak, melyben tényleg lényegében leírod a múltbeli törekvésemet. Nagyon jól látod a dolgokat, és meglepő, de örömteli, hogy a fórum múltját ilyen korrekten tudod összegezni. Szívemből szóltál. Remélemegyszer még beindulnak a csatornák, és jókat fogunk itt (is) beszélgetni.