Angie és Peti története: véletlenek márpedig nincsenek

Megismerkedésünk története

Én Budapesten születtem a 10. kerületben, ekkor szüleim és nővérem egy 17. kerületi lakótelepen laktak. Ott is maradtunk egészen 1 éves koromig, amikor a város másik felébe, Budafokra költöztünk. Én éltem mindennapjaimat, lassacskán felcseperedtem. Mindig is romantikus lélek voltam, a lelkem mélyén hittem a királyfiban, akivel majd összehoz az élet. 16 éves múltam, és még mindig nem volt egy komolyabb kapcsolatom sem, már-már kezdtem elkeseredni - akkor még nem tudtam, hogy nem késtem le semmiről.

Próbáltam ismerkedni, de csupa komolytalan alakkal találkoztam, úgyhogy csak vártam. Végre otthon is beköttették a szüleim az internetet, azzal kötöttem le magamat, bár nem nagyon ismertem ki magam rajta.

Beléptem az első chatszobába, amit kidobott a kereső, de csak beszélgetni szerettem volna, nem ismerkedni. Végiggörgettem a neveket, és úgy találomra rákattintottam a Peti21 névre. Válaszolt is, beszélgettünk egy darabig, aranyos srácnak tűnt. Azután másnap is felmentem a chatre, meg harmadnap is, általában ott volt Peti21 is, és megismert, örült nekem. Egyszer elkérte az e-mail címemet, mondván, hogy úgy még többet tudunk mesélni magunkról, hát megadtam, innentől kezdve leveleztünk. Nagyon sokat írtunk egymásnak, volt, hogy naponta 2-2 levelet is váltottunk, szinte mindent elmeséltünk magunkról. Minden alkalommal izgatottan vártam a leveleit, mert olyan hihetetlennek tűnt, hogy ennyi mindenben hasonlítunk, valahogy úgy éreztem, mintha a másik felemet találtam volna meg. Az egyik levelében megadta a mobilszámát is, én is neki, ezek után este felhívott, és legalább 2 órát beszélgettünk, nem bírtuk letenni a telefont. Máskor is felhívott, mindig nagyon sokáig telefonáltunk, a szüleim már el sem tudták képzelni, ki lehet ez a srác, akivel ilyen sokat beszélek. Megállapodtunk egy randiban, de sajnos neki közbejött egy kis "baleset" az autójával, így elhalasztottuk. ő félt, hogy mit fogok szólni, hogy lemondja a randit, de megértettem, és áttettük egy másik napra. Akkor végre összejött. Ahogy mentem felé az egyik bevásárlóközpont parkolójában, láttam, hogy pont olyan férfi, amilyenre mindig vágytam: magas, izmos, férfias, sötét hajú, sötét szemű. Ugyan jól sikerült az első randi, és az utána lévők is, nem ment minden könnyen. Én a levelei és a beszélgetéseink által valamennyire megismertem őt, de a randikon kicsit mást láttam: a bemutatkozásához képest nem látszott olyan irányító és erőteljes jellemnek, mint vártam - utólag kiderült, hogy csak kicsit zavarban volt, mert tetszettem neki. De úgy két hét után már az "igazi" Petivel jártam moziba és biliárdozni, akkor már más volt minden, egyszerűen beleszerettem.

Idő közben bemutattuk egymást szüleinknek, és a szülőket is egymásnak. Ebben is ritka szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen mindkettőnk szüleivel nagyon jó a kapcsolatunk, és még a szülők is nagyon kedvelik egymást. Másfél év után úgy éreztük, hogy minket tényleg egymásnak teremtettek, és eljegyeztük egymást. Az esküvő időpontját még akkor nem tűztük ki, ez inkább egymás felé egy gesztus volt, szerelmünk kimutatása. Miután a gimnáziumban leérettségiztem, összeköltöztünk. Addig hiába laktunk egy városban, de annak talán a két legtávolabbi csücskében, kedvesem mégis minden nap eljött hozzám; viszont mióta együtt lakunk, szinte minden percet együtt töltünk, ha tehetjük. 2004. nyarán eldöntöttük, hogy a következő nyáron hivatalosan is összekötjük az életünket, és ki is tűztük az esküvő időpontját 2005. augusztus 6-ra.

2001. augusztus 26-án kezdődött a mi szerelmünk. Innentől kezdve már semmi sem választott el minket egymástól, és azóta is hihetetlenül boldogok vagyunk. Nekünk nagyon korán sikerült az, amire sokan éveket, évtizedeket várnak: megtaláltuk egymásban az Igazit. De ha 1 éves koromban nem költözünk el, talán még hamarabb egymásra találunk, ugyanis kiderült, hogy nemcsak hogy egy kórházban születtünk, de ott a 17. kerületben ők a szomszéd házban laktak.