Skip to main content

Esküvői fotó – ha alacsony a költségvetésünk

Esküvőszervezőként számtalanszor találkozom azzal a szomorú ténnyel, hogy egy laikus, „fotós szemmel” a legkevésbé sem megáldott ügyfél nincs tisztában azzal, hogy mitől lesz szép egy esküvői fotó. A menyasszonyok hajlamosak egy szép csokortól és szép menyasszonyi ruhától szépnek látni a fotót, amin az arcok árnyékosak, a bőrhibák nincsenek eltüntetve vagy olyan szögből fotózva, hogy ne látszanak, és az össz’ kreativitás pedig abból áll, hogy egyszer egymásra néznek a virágos bokor előtt, egyszer pedig a kamerába. A vőlegényekről pedig ne is beszéljünk! Tízből kilenc meg sem nézi a portfóliókat, csak az árakat. „30.000 – 50.000 – 100-000, jó lesz a harmincezres” – kb. ennyivel tudnak hozzájárulni a döntéshez. Így – sajnos – még nagyon sok tízezres vándorol magukat fotósnak kikiáltó emberek zsebébe ilyen „alkotásokért” cserébe.

Profi esküvőfotósok erről sokkal többet tudnának beszélni, és nem is akarom elvenni a kenyerüket, de úgy gondolom, nekünk, szervezőknek is fel kell emelnünk a szavunkat a kontárok ellen, és kell néhány jó szót szólnunk a munkájukra igényes, tehetséges, kreatív fotósok érdekében.

Tisztában vagyok vele, hogy nem minden pár engedhet meg magának százezres nagyságrendű esküvői fotós szolgáltatást. Úgy gondolom azonban, hogy a minőség ilyen szintű rovására akkor sem szabad mennie a dolognak. A minap két olyan „portfólióval” is találkoztam, ami nagyon elszomorított. A komplett esküvőfotózás (lagzival és 100 papírképpel együtt!) ugyan csak 35.000 Ft-ba kerül, viszont azok a képek! Még én is látom, hogy mennyire kritikán aluliak, pedig nem vagyok fotós. Ezzel a megoldással, bár úgy tűnik, megspóroltunk minimum mégegyszer ennyi pénzt, de tulajdonképpen kidobtuk az ablakon azt a 35.000 Ft-ot, mert túlzás nélkül állíthatom, ilyen képeket még a család ügyletes „legjobb fotósa” is tud készíteni a kompakt gépével is, nem beszélve arról, ha esetleg van a családban egy tükörreflexes…

Biztosan mindenkinek a könyökén jön ki, amit minden fotós és videós hangoztat – miszerint az esküvőből csak a fotó és a videó marad fenn – de higgyük ezt el nekik! Tudom, nehéz nem a menyasszonyi ruhára, tortára és csokorra koncentrálni, de hallgassunk azokra, akik jót akarnak nekünk. Utólag késő bánat lesz… Emellett, számos olyan felesleges kiadást erőltet ránk a család (nem, tényleg nem kell a menyasszonyin kívül még családonként egy szóló torta és aprósütiből sem kell 12 fajta fejenként…), melynek, ha ellenállunk, máris a kezünkben van a jó fotóshoz szükséges plusz pénzösszeg.

Napjainkban hihetetlen szakadék tátong a szakma csúcsa és „alja” közt. A különbség esküvői fotó és esküvői fotó közt elképesztő lehet. Vannak olyan szerencsés párok, akik a szakma legjobbjait is gond nélkül meg tudják fizetni, és vannak, akik nem. Ha ez utóbbi kategóriába tartozunk, akkor is nézzünk körül nagyon alaposan, tegyük egymás mellé az „olcsó” és a „drága” fotókat, lássuk meg a különbséget, vagy ha ez nem megy, kérjünk tanácsot olyantól, aki ért hozzá! Pénzünk nem lesz több, viszont ha láttuk azt, hogy a végeredménynek kb. mit kellene megközelítenie, akkor lesz szemünk arra, hogy megtaláljuk azokat a tehetséges, lelkes, fiatal fotósokat, akik még karrierjük elején tartanak, viszont megvan bennük az a plusz (elkötelezettség, tehetség, kreativitás, tudás), ami megkülönbözeti őket a kontároktól. Az ő áraik mérsékeltebbek lesznek, és bár nem a szakma csúcsa által nyújtott minőséget kapjuk, esküvői fotóink még mindig fényévekre lesznek – pozitív irányban – néhány „olcsójános” alkotástól, amibe könnyen beleszaladhatunk, ha nemtörődöm módon választunk esküvői fotóst.

Hihetetlen

... mintha a mi esetünket írtad volna le... ugyenezek az érvek hangzottak el a vőlegényemtől, ugyanilyen "olcsójánosokba" botlottunk és némi hozzáértő segítség nélkül valószínűleg én is szembesültem volna az esküvő után az árnyékos, bokor előtt fotózott képeinkkel.

Szia Nemrozsa, bizony ezek az

Szia Nemrozsa,

bizony ezek az életből vett sztorik - sajnos. Nektek akkor szerencsétek volt. Sokak azonban ezt nem mondhatják el magukról. De ezért igyekszünk ezekkel a cikkekkel felhívni mindenki figyelmét ezekre a buktatókra...

Timi, minden szavad abszolút igaz!

Pár éve már itt nyomulgatok a fórumon, és majdnem dobtam egy hátast, amikor az egyik (talán 2008-as? vagy 2009-es?) menyasszony átküldött egy linket, hogy na ő lesz a fotósunk. Elöljáróban csak annyit, hogy a menyasszonyból egyetlen váll látszott az anyakönyv aláírásánál... nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, és hogy akkor mit is mondjak a leányzónak...