Skip to main content

Esküvői játékok - vőfély játékok

Az alábbiakban ismertetjük a legkedveltebb esküvői játékok leírását, melyeket főként vőfélyek játszatnak az ifjú párral és/vagy a vendégekkel. Ez persze nem kizárólagos, mindegyik játékot lehet játszani vőfélyeknek és ceremóniamestereknek egyaránt, és természetesen olyan esküvőkön is, ahol nincs vőfély vagy cm.

Lásd még: ceremóniamester játékok (KATT IDE!)

 

Vőfély esküvői játékok

Tányértörés

Amikor a menyasszony és a vőlegény belép az étterembe, akkor összetörnek egy tányért, és vőlegénynek kell összeseperni, míg a menyasszony tartja a lapátot. A lakodalom csak akkor kezdődhet, ha mindent feltakarítottak. A vendégek természetesen megnehezítik a dolgukat azzal, hogy szétrugdossák a cserepeket.

Tojásgörgetés

A férjet agy asztalra vagy székre állítjuk, hogy minden vendég jól lássa. A feleségnek egy nyers tojást ad a vőfély, amit a férj nadrágjának egyik szárán fel, másikon le kell görgetnie anélkül, hogy a tojás összetörne. Jó fej vőfélyek lehűtött főtt tojást adnak, kevésbé jó fejek pedig fagyasztottat! 

Sodrófatánc

A vőfély egy sodrófát fog a lába közé és elkezd vele főleg csárdást táncolni. A sodrófát mindig ellenkező nemű vendégnek kell átadni a lábuk közé anélkül, hogy leejtenék, és persze a táncot sem szabad abbahagyni.

Seprűtánc

A táncparketten egy embernek nincs párja, az táncol a seprűvel, a zenekar pár perc után mindig leáll, és aki gyorsan nem talál magának párt azé a seprű. Nagyon mulatságos, mindenkinek más párt kell keresni, nem lehet az előzőnél maradni.

Ismerd fel a vádlim

A menyasszonyt/vőlegényt székre ültetjük négy barátnőjével/barátjával együtt. A hölgyek/férfiak szabaddá teszik vádlijukat miközben kint a vőlegény/menyasszony szemét egyik barátja beköti anélkül, hogy látná ki hova ült le. A vőlegény/menyasszony feladata az, hogy párja lábát (tapintással) a vőfély irányításával megtalálja. Akit kiválasztott még bekötött szemmel meg kell csókolnia.

Hamupipőke

A hölgyek kölcsönadják egy cipőjüket, és ezeket a táncparkett közepén egy kupacban összegyűjtjük. Ezután az urak mindegyike kiválaszt egy cipőt, és megkeresi a hozzá tartozó hölgyet, majd táncol vele egyet.

Bújj, bújj, zöld ág

Az ifjú pár két-két vendég felemelt és összeérintett karjai alatt lépeget az asztala felé, minden vendégpár alatt csókot váltanak. Amint egy-egy pár karjai alatt átmentek, az a pár előremegy, és így vezetik el a fiatalokat a helyükig.

Esküvői ruha WC papírból

Ehhez a játékhoz először is szükségünk van néhány tekercs hófehér WC-papírra. Az esküvőn osszuk a résztvevőket két vagy több 3-5 főből álló csoportra. Mindegyik csoport válasszon egy modellt az esküvői ruhájukhoz (az örömanyák általában tökéletes alanyok erre). A feladat mindegyik csoportnak, hogy tervezzen és készítsen el egy "esküvői ruhát" természetesen WC-papírból. Bármilyen kiegészítőt felhasználhatnak (ékszer, virág, fátyol, fejdísz stb.), de magát a ruhát muszáj papírból készíteni. A csoportokat természetesen ki más bírálná el, mint e téma szakértője a menyasszony. Nagy mulatságban lesz mindenkinek része, nem beszélve arról, hogy az elkészített fotók örök emlékként szerepelnek majd az albumban.

Nászéjszaka

Eljátsszuk, hogy vége van a lakodalomnak, mert hirtelen áramszünet lett. Így kell előkészülnie a párnak a nászéjszakára teljes sötétségben. Ehhez bekötjük az ifjú férj szemét, és adunk neki egy táskát, amibe jó előre bekészítettünk minden fontos kelléket: kalap, napszemüveg, úszónadrág, női fehérnemű, nagyméretű szexi hálóing, stb. A férjnek bekötött szemmel fel kell húznia minden ruhadarabot (a jelenlévő gyerekekre való tekintettel lehetőleg a saját ruhájára ). A végeredményt érdemes megörökíteni az utókornak!

Súlyemelés

A férfiak felkapják a párjukat, és úgy táncolnak. Az a nyer pár, aki a legtovább bírja.

Gyümölcstánc

Minden pár kap egy gyümölcsöt, amit a homlokuk közé szorítanak, miközben táncolniuk kell. A nyertes az, aki a legtovább bírja.

Krumplitánc

A játékban résztvevő vendégek derekára kötnek egy zsinóron lógó krumplit, ami kb. lábszárközépig ér. Mindegyikük elé leteszünk egy gyufásdobozt, amit a krumpli lóbálásával kell ellökdösni a célvonalig. Az nyer, aki előbb beér a célba.

Menyasszonyrablás

Valaki elrabolja a menyasszonyt, majd mielőtt visszahozzák, a vőlegény szemét bekötik. Három lány közül kell kiválasztania az "övét". Az már a vendégek fantáziájára van bízva, hogy mennyit engednek a vőlegénynek segítségképp.

Árverés

Az Ifjú Pár elárverezi a kedves régi tárgyait. Ez felválthatja a pénzes menyasszonytáncot is.

Hétlépés-tánc

Felállítják a menyasszonyt egy asztalra vagy széknek, és a vőlegénynek 7 lépésre kell tőle megállnia. A vőfély vicces kérdéseket tesz fel, és a vőlegénynek is humorosan kell válaszolnia. Csak akkor léphet egy lépéssel közelebb, ha a vendégek elfogadták a választ. Ha nem akkor innia kellett valamilyen italt. Amikor odaér a menyasszonyhoz felkapja és elviszi átöltözni a menyecske tánchoz. Mindig csak egyet léphet előre.

Menyasszonyi cipő árverése

A vendégek licitálnak a cipőre, majd végül jön a vőlegény, és egy ugyanakkora összeggel visszavásárolja a cipőt. A pénzt végül a feleség kapja, és ez lesz az első havi háztartáspénz.

Lepedőszív

Egy nagy lepedőre egy óriási szívet festünk előzetesen. A szívbe beleírjuk az ifjú pár keresztnevét és az esküvő dátumát. Egy-egy körömvágó ollót adunk az ünnepeltek kezébe, hogy azzal vágják ki a szívet. Amikor elkészültek, át kell lépniük a lepedőszív lyukán, vagy a vőlegény karjában tartva kedvesét teszi meg a lépést. A násznép tagjai aláírásukkal és jókívánságaikkal örök emléket írhatnak a kivágott szívre, így az örökké emlék marad.

Szorul a hurok

Menyasszonytánc alatt, akik már táncoltak a menyasszonnyal, kört alkotnak, majd köréjük a következők mégegyet, stb. Amikor már mindenki táncolt a menyasszonnyal, akkor ak örök elkezdenek szűkülni, az egyik kör balra indul a másik jobbra. A vőlegényt csak nehezen engedik be kör közepére. Amikor bejut, ifjú pár táncol pár fordulót, a vőlegény felkapja a menyasszonyt, és úgy mennek átöltözni.

Hintómese

Az ifjú pár előzetes segítségével a vőfély játékosokat választ a játékhoz, összesen kilencet, és kiosztja a következő szerepeket: király, királyné, kocsis, jobb ló, bal ló és négy fő hintó. Leülnek egy-egy székre, melyet „hintó alakzatban” rendezett el a táncparkett közepén. Elkezd mesélni egy mesét, és amikor az egyes játékosok hallják a szereplő nevét, akit ők játszanak, fel kell ugraniuk a helyükről, és körbe kell szaladniuk. Aki elrontja, innia kell.