Josephine Beauharnais szerelmei és házasságai

Sandra Gulland történelmi pontossággal megírt regénytrilogóiájából megismerhetjük annak a kivételes asszonynak a történetét, aki "azon kevés nők egyike a történelemben, akik saját keresztnevükön váltak híressé". Josephine de Beauharnais Napoleon Bonaparte első felesége volt, aki tulajdonképp Marie Josephe Rose Tascher néven látta meg a napvilágot.

Cikkünkből megismerheted Rose első házasságának történetét, egy börtönben létrejött szerelmi kapcsolatát, illetve Napoleonnal való megismerkedését, házasságát és szereleme esését - ebben a sorrendben. Bizony, házasságuk nem szerelmi frigyként köttetett, azonban ez a páratlan érzés nem váratott sokáig magára, sőt mi több, későbbi válásuk ellenére egymás iránt érzett soha el nem múló, mély szenvedélyük életük végéig megmaradt. De ne szaladjunk ennyire előre!

Marie Josephe Rosa Tascher 1763. június 23-án született a martinique-i Trois-Ilets-ben egy nem túl jómódú ültetvényes család legidősebb lányaként. Naplója szerint 1777. július 31-én egy vudu papnő megjósolta neki, hogy megözvegyül, és hogy királyné lesz. A 14 éves lány számára akkor ez a jóslat valószínűleg igen abszurdan hangzott, hiszen családjának még annyi pénze sem volt, hogy Párizsban élő nagynénje állandó unszolására Franciaországba küldjék, és férjhez adják Rose húgát, Catherine-t. Catherine 1777. október 16-i halála után mégis úgy alakult, hogy Rose-t érte a megtiszteltetés, hogy Párizsba utazzon, és annak ellenére, hogy családja nem tudott hozományt biztosítani neki, feleségül menjen egy márki fiához, Alexandre de Beauharnais-hoz.

Az esküvő gyorsan lezajlott, alig néhány héttel Rose Franciaországba érkezésük után került rá sor. Házasságuk viszontagságos volt a férj állandó kicsapongásai és az ebből született "számtalan" törvénytelen gyermek miatt (akiket a férfi halála után Rose anyagilag mégis támogatott annak ellenére, hogy őt magát és közös gyermekeiket a férfi meg sem említette végrendeletében). Rose-nak és Alexandre-nak egy fia és egy lánya (Eugéne és Hortense) született.

A frigy az asszony kezdeményezésére megindított és megnyert válással végződött, ami abban az időben nagyon nagy ritkaságnak számított. Rose kivételes, "asszonyhoz nem méltó" önállósága és ereje már ekkor híressé tette.

Rose Franciaország talán legviharosabb korszakában élt, amikor egy emberélet alatt megtapasztalhatta a mennyet és a poklot egyaránt (egymás után többször is). Házassága révén nemesi rangra emelkedett, pompában élt, majd válása után férje anyagilag is magára hagyta. Élete legrosszabb hónapjaiban pedig Lajos király bukásakor börtönbe is került (akárcsal volt férje), annak ellenére, hogy Alexandre a köztársaságpárti hadsereg kiváló tisztje volt.

Rose a börtönben megismerkedett a szintén fogvatartott Lazare Hoche később tábornokkal, akivel hamar szerelembe estek. Kiszabadulásuk után egy idegi még virágzott kapcsolatuk, Lazare azonban végül visszatért feleségéhez, akitől két lánya született.

Rose élete talán csak napokon vagy órákon múlott, de végül épségben megérte kiszabadítását. Volt férje, Alexandre azonban nem volt ilyen szerencsés. Így a martinique-i vudu papnő jóslatának első fele valóra vált...

Rose Beauharnais polgártársnő befolyásos barátokra tett szert, akiket mások megsegítésére igyekezett "felhasználni" tanúbizonyságot téve önzetlenségéről és jóságáról. Szerény anyagi körülményei ellenére aktív társasági életet élt, és ő maga is szalonokat tartott kedd esténként barátai, Thérése és Barras képviselő bíztatására.

Az első szalonra 1795. január 31-én került sor, melynek divattörténeti jelentősége például abban rejlik, hogy tulajdonkáppen ennek az estének köszönheti a divatszakma az ún. empire stílusú ruhák újbóli divatba hozatalát, melyről egy másik cikkünkben olvashattok.

Fél évvel később, 1795. augusztus 6-án újabb jelentős nap következett be Rose Beauharnais életében. Barras képviselő egy "különös kis embernek" mutatta be őt, akit mindenki csak így emlegetett: "a korzikai". Ahogy a legtöbb emberre, Napoleone Buonaparte Rose-ra sem tett túl jó első benyomást kiejthetetlen neve, alacsony termete, szegényes ruházata ugyanakkor magabiztos, tekintélyt parancsoló modora miatt.

Napoleone katonai sikerei mellett elszántan próbált társadalmilag is felkapaszkodni a ranglétrán. Gyakorlatilag minden útjűba kerülő gazdag özvegy- vagy elvált asszonynak megkérte a kezét - sikertelenül.

Josephine "megszületése" 1795. december 23-ra tehető. Napoleone ezen a napon nevezte így el Rose-t, aki eleinte tiltakozott, majd belenyugodott új nevébe. Házasságuk után Buonaparte is megváltoztatta nevét, hogy az valamivel franciásabban nagozzék: Napoleon Bonaparte.

Barras képviselő felkarolta a korzikait, és egyúttal az egyre korosodó (Rose ekkore 32 éves volt!) özvegy barátja, Rose sorsát is a szívén viselte. Így csak idő kérdése volt, hogy mikor boronálja őket össze. Bár Rose nem volt jómódú, befolyásos barátai révén még így is jó partinak számított Buonaparte számára. Miután Barras az itáliai hadtestet és hozományt ígért a korzikainak, 1796. január 22-én megkérte Rose kezét. Az asszony barátai hosszadalmas érvelése után két hét múlva, február 8-án igent mondott.

Az esküvőre egy hónap múlva 1796. március 8-án került sor. Minden pompa és nagy társaság nélkül tartott polgári esküvő volt, ahonnan Napoleone több mint egy órát késett. A két tanú, Barras és Tallien volt csak jelen. Néhány percig tartott az egész.

A romantikusnak semmiképp nem nevezhető esküvő után hasonló nászéjszaka következett. A kezdet legalábbis igen szerencsétlenül alakult: Josephine szobakutyája (Fortuné) megharapta Napoleon lábát!

Aztán, miután mindketten félretették (nem a kutyaharapás, hanem a szerelem nélkül kötött házasság miatt érzett) sértettségüket, Napoleon bevallotta, hogy bár valóban érdekházasságnak indult, a hosszú hetek alatt együtt töltött órák, beszélgetések és séták során beleszeretett az asszonyba. Az is kiderült, hogy nemcsak Rose-nek jósoltak érdekes dolgokat. Egy jósnő egyszer azt mondta a férfinak, hogy egy özvegyasszony lesz a mentőangyala és szerencsecsillaga.

Talán valóban elhangzott ez a két jóslat, talán nem. Az azonban bizonyos, hogy végül minden úgy alakult, hogy az állítólagos jövendölések szóltak. A történet többi részét a történelemből jól ismerhetjük...