"Az esküvőről - legtöbb esetben – nem marad más kézzel fogható emlék… csak a fénykép!" - ez Dégi Attila, a Magistero fotósának mottója, mellyel magazinunknak adott interjúját kezdi. Ő így látja az ideális esküvői fotóst:
Fotográfusra minden házasodni készülő párnak szüksége lesz.
A fotós – mióta fényképezőgép létezik - nem mellőzhető kelléke az esküvőnek csakúgy, mint a menyasszonyi torta, a cipő, a ruha, az ékszerek, a meghívó.
A nemzetközi – első sorban USA, Ausztrália, Anglia – fotográfia fejlődésének, valamint a digitális gépek forradalmának köszönhetően az elmúlt években az esküvői fotózás jelentős változáson esett át hazánkban is. Ennek következtében nagyobb lett a kínálat. Különböző stílusú, különböző áru, különböző szolgáltatást nyújtó fotósok százai (ezrei) állnak rendelkezésre. Nem könnyű a választás.

A nemzetközi szinten is elismert vezető fotósoktól a szárnyait most bontogató kevesebb tapasztalattal rendelkező kollégákig; a 10 000 – azaz tízezer! – forintos csomagoktól a 300-400 ezer forintos ajánlatig választhatunk fotóst.
Természetesen anyagi keretünk jelentősen befolyásolja választásunkat. Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy 250-350 ezer forintot fizessenek ki egy fotózásért. (megj.: a legtöbb drágább, profi fotósnak mégis több megrendelése van, mint ami munkát el tud végezni!?)

Nézzük egy kicsit részletesebben:
- Az tény, hogy aki hobbiból hétvégenként (esküvőnként) 35-45 ezer forintért elvállal egy fotózást annak nem ez a fő bevétele. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudja elvégezni a dolgát, de biztos, hogy nem költ, annyit technikára, nincs közvetlenül érdekelve a saját folyamatos fejlődésének, nincsen kitéve a piac változásainak és lássuk be: nincs is elég ideje arra a munkára, amellyel Ön megbízza! A komplett esküvői fotózás munkaideje sokszorosa annak a 6-8-10-12 órának, amit az esküvő napján együtt töltünk.

A fotós választás első kérdése önmagunkhoz legyen a következő: - milyen képeket szeretnénk az esküvőnkről?
- Olyat, amit a meghívott vendégek közül is valaki el tudna készíteni?- Olyat… csak jobb minőségben?- Elégedettek leszünk a „Jó az nekünk az csak legyen egy pár fotó” minőséggel?
Nem! Mi szeretnénk egy profi fotóst! … de milyet?

Kire bízná ezt a megismételhetetlen munkát?- aki rutinosabb egy kicsit?- esetleg kifejezetten rutinos!- aki pontosan és időben ott van minden fontos pillanatban?- aki az alkalomhoz illően felöltözik és az Ön családjával is szót ért?- akit szívesen leültet akár a meghívott vendégek közé is?- aki – ceremónia mester, vőfély hiányában – segítségére lehet bármiben?- aki feltalálja magát extrém körülmények között is?- aki esetleg idegen nyelvet is beszél? - aki kitalálja az Ön gondolatait?- aki úgy örökíti meg az esküvőjét, hogy legközelebb is rábízná?
Ha legalább hatszor igennel válaszolt, akkor önnek jó fotósra van szüksége!

2010-ben egy kisebb esküvő sem jön ki másfél millió forint alatt.
Nem a fotósnak kifizetett összeg határozza meg az esküvő összköltségvetését. Ne ez legyen az első tétel, amin spórolni szeretne! Aki így tett később kivétel nélkül megbánta! 120-150 ezer forinttól már lehet találni nagyszerű, nagy rutinnal rendelkező fotósokat. (kb. 8 óra rendelkezésre állást jelent)
Természetesen az ennél még rutinosabb, igazán kiváló fotósoktól elvárható minőség még magasabb. A csalódás esélye a nullához közelít!
Ha nagyságrendileg meghatároztunk az árat, utána a stílust kell kiválasztani és azonnal leszűkült a keresési kőr.
Azok a párok, akik nem ajánlásra keresnek meg, hanem az Interneten böngészve találnak rám, el szokták mondani, hogy első körben 10-12 fotóst írtak fel a jegyzetükbe. Az árajánlat kérések és az első kommunikáció után ez a szám 2-3-ra csökken, majd a személyes találkozások után dől el kit is választanak.
Szánjunk időt a keresgélésre, de legyen határozott elképzelésünk arról, hogy milyen képeket szeretnénk!
Keresés közben először a képeket nézzék meg: tetszik-e a stílus?! Másodszor: minél több, különböző menyasszonyról és vőlegényről találunk képet, annál biztosabb, hogy rutinos a fotós. Nézzék meg milyen stílusú esküvőket fotózott korábban. Önnek is hasonló az elképzelése? Nézzék meg a Web oldalt mennyire igényes, mennyire hiteles!? Ezután kérjenek ajánlatot e-mailen. (Figyelem! Minél több pontos információt tudunk a fotósnak megírni, annál pontosabb ajánlatot fogunk kapni! Ezért talán érdemesebb is először felhívni a kiszemeltünket és az alap dolgokat telefonon átbeszélni.
A menyasszony és a vőlegény az esküvői szolgáltatók közül talán a fotóssal kerül a legbensőségesebb, legintimebb viszonyba. Egy jó fotós megkönnyítheti és kiváló minőségű képei segítségével valóban felejthetetlenné teheti a napját. Gondoljon erre, amikor választásra kerül a sor!
Dégi Attila
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

